Mégpedig augusztus nyolcadikat, amikoris újra látom az én édesdrága exchange partnerem, akivel már olyannyira imádjuk egymást, hogy random ellátogat hozzám egy hétre, Norvégiából! :) Hihetetlenül izgatott vagyok, folyamatosan azon kattog az agyam, hogy mennyire eszméletlenül istenkirály lesz. Na meg, hogy mik azok a helyek, ahova feltétlenül el kell vinnem őt.. 

Persze, párat kapásból össze tudok szedni, mint nevezetességek, plusz van egy, amit nem érdekel, mennyire hulla fáradtak leszünk minden egyes nap végére, de én fel fogom cipelni a Gellért-hegyre. Merthogy két barátommal pár hete körülbelül találtunk egy olyan helyet, ahol egyszerűen lélegzetelállító a kilátás (jobboldalt lent fénykép). 

Ezt semmi pénzért nem fogjuk kihagyni, az hétszentség! :D Hihetetlenül jó érzes ott fent ülni. Nem agyalsz semmin, totál kikapcsolsz, és csak bambulsz.. Ja, amúgy legutúbb a volt barátommal, meg annak a legjobb barátjával mentünk fel, aki történetesen szerelmes belém.. Namindegy. És egyszercsak jöttek a túúristák. Mi meg nagyon lazán zenéthallgattunk. :D Erre a bolond gyerek (volt barátom) benyomta a Hello Tourist-ot... :DDD Hát igen, el akartuk őket üldözni. Nem sikerült.
Tehát a lényeg: 44 nap és jön drága Helle!!  

.. elérem a számomra tökéletes alakot. Mivel ezt egyszer már sikerült, csak a karácsony meg a gyengeségem mindent elrontott, visszacsinálom. Soha nem éreztem még annyira formában magam, mint szeptember-október környékén, és tudom, hogy lazán elérhetem megint az álomalakot akár 2 hét alatt. Persze, csak ha ugyanannyira elökélt vagyok, mint a legutóbb. Tehát napi 2 liter folyadék (víz!), rengeteg zöldség, gyümölcs, és rendszeres mozgás. Mármint.. leginkább napi rendszerességgel torna, és/vagy futás, pilates. Legutóbb a Blogilates segített rengeteget, tudom ajánlani mindenkinek! :) Igaz, a csaj hangja elsőre olyan, hogy legszívesebben rögtön leállítaniád a videot, de ne, mert tényleg nagyon hatékony! :D Cassey Ho pedig talán a legjobb pilates oktató a YouTube-on. So subscribe!

Húú, hát mostmár tényleg a megőrülés határán vagyok.. Még soha semmit nem akartam ennyire, még soha semmi (senki) nem is hiányzott ennyire. Főleg, hogy valamiért úgy érzem, néha itt van, néha nincs.. Mostanában elég gyakran visszanézem a képeinket, amiket még mikor együtt voltunk, készítettünk.. és megállapítottam, hogy ami nekünk volt, az valahol irigylésre méltó. Már én sem hiszem el. Akkor annyira alap dolognak tűnt, hogy Ő ott van nekem. 9 hónapja már, hogy szakítottunk, vagyis pont ugyanannyi, mint amennyit előtte együtt töltöttünk.. és azóta nem volt nap, hogy ne jutott volna eszembe. Kikészít.